Házfelújítás – képgaléria

17.századi olasz parasztház felújítása
Bejárat

A házunk , ami egy a 17.-18. század fordulóján épült parasztház Tájvédelmi Örökség részét képezi s mint ilyen,  az olasz szabályozás szerint, a lehető leginkább eredeti állapotában megtartandó. Ez egyezett a mi nézőpontunkkal is.

Nézzétek meg a képgalériát, hogy lássátok honnan indultunk, milyen volt a házunk a felújítás előtt és alatt. Amint láthatjátok meglehetősen “Massive Attack” volt. 🙂

A házat amennyire lehetett aláalapoztattuk. A falakat felvágták és műanyag szigetelést tettek a téglák közé, hogy megakadályozzák a falak nedvesedését. A tönkrement falrészeket téglánként újrarakták. A tetőt teljesen újraépítették.

Külsején alapvetően semmit nem változtattunk, (nem lehetett pl.nagyobb ablakokat vagy magasabb tetőt tenni) ezért a modernizácio – úgymint pl. hőszigetelés, fűtés, fürdőszoba és néhány választófal felhúzása-csak belül zajlott. Bár bent szabad volt, itt is igyekeztünk a lehető legkevesebbet változtatni az eredeti elrendezésen. Heteket töltöttem ugyan rajzolgatással, átalakítástervekkel- a magam szórakozására- végül beláttam, hogy a régiek ésszel csinálták a házépítést és mindennek oka, helye van még most évszázadokkal később is.

17.századi olasz parasztház felújítása
Szoba
17.századi olasz parasztház felújítása
Hálószoba lett
17.századi olasz parasztház felújítása
Romos szoba
ex cantina
Itt készült a bor, most konyha.
17.századi olasz parasztház felújítása
Bedőlt tető
17.századi olasz parasztház felújítása
Ajtó
17.századi olasz parasztház felújítása
Plafon nélkül
17.századi olasz parasztház felújítása
Az egykori istálló a ház szerves része volt.
17.századi olasz parasztház felújítása
Termésraktár volt
17.századi olasz parasztház felújítása
Tető nélkül
17.századi olasz parasztház felújítása
Üresen
17.századi olasz parasztház felújítása
Így nézett ki a későbbi konyha és fürdő
17.századi olasz parasztház felújítása
Massive Attack
17.századi olasz parasztház felújítása
Eredeti kőlépcső
17.századi olasz parasztház felújítása
A nappali lesz
17.századi olasz parasztház felújítása
A veranda
17.századi olasz parasztház felújítása
Betonozás kész
17.századi olasz parasztház felújítása
A konyha és a fürdő
17.századi olasz parasztház felújítása
Perspektíva
17.századi olasz parasztház felújítása
Minden szinten szinte minden
17.századi olasz parasztház felújítása
Ez lesz a plafon
17.századi olasz parasztház felújítása
Készül a tető
17.századi olasz parasztház felújítása
Újrarakott falak
17.századi olasz parasztház felújítása
Ciao, innen folytatjuk!

“E adesso soltanto sento con quanta ragione ho sempre trovato detestabili le costruzioni fatte a capriccio (…). Cose tutte nate morte, poiché ciò che veramente non ha in sè una ragione di esistere non ha vita e non può esser grande ne diventar grande.”

Johann Wolfgang Geothe: Viaggio in Italia

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s